Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brasch Bence

2010.03.04

Brasch Bence életrajz

 1991. május 4.-én született. Mosonmagyaróváron lakik az édesanyjával és a mamájával. A szülei elváltak, édesanyja neveli. Az édesapjával évente csak néhányszor találkoznak. Tanulmányait a Móra Ferenc Általános Iskolában kezdte. Napjainkban Kossuth Lajos Gimnázium és a Kővirágok Énekiskolában tanul. Szeret énekelni és énekes szeretne lenni. Imádja a zenét és ezért is jelentkezett a Csillag Születikbe. Bencét a válogatáson egyből tovább jutatták, a zsűri tehetségesnek tartotta. A Csillag Születik döntőjébe nem jutott be, de szerencsére felajánlottak neki egy lemezszerződést is, aminek megjelenése 2011.elejéren várható.

Brasch Bence külföldön is megállná a helyét


Jól áll az idegen nyelvekkel Brasch Bence. A Csillag születik második szériájában feltűnt ifjú énekes „bírja beszélni az angolt”, de németül és oroszul sem tudnák könnyen eladni.

Bence a civil életben angol nyelvű gimnáziumba jár, ahol az első évben heti tizenöt angol órája volt. Azt mondja, nagyon örül annak, hogy ezt a szakot választotta, mert ugyan egy évvel tovább koptatja az iskolapadot mint a többiek, de ezáltal jobb tudásra tehet szert.

Az ifjú énekes letette már a középfokú angol nyelvvizsgát, tavaly pedig megcsinált egy 93%-os angol érettségit. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy volt alkalma idegen környezetben is gyakorolni a nyelvet.

- Lehetőségem volt Londonban gyakorolni a nyelvet, egy iskolai utazás keretében, ahol családoknál szállásoltak el minket, így még többet tanulhattunk - akcentust, kiejtést, és az angol sajátos kifejezésmódját – mondta Bence az 5 Perc Angol nyelvoktató magazinnak.

Az ifjú énekes vicces helyzetbe is került Nagy-Britanniában. A Virgin nevű lemezboltot keresve sétált a történelmi fővárosban, amikor útbaigazítást kért.

- Megkérdeztem egy jól szituált hölgyet, hogy "Hi, could you tell me please, where the Virgin is." Nagyon csúnyán nézett rám, és elszaladt. Valószínűleg, ő nem a lemezboltra gondolt, hanem félreértette, ami szerettem volna mondani... – tette hozzá nevetve a kiscsillag, aki az angol mellett egy kicsit németül és oroszul is beszél.

Szerinte egy idegen nyelv elsajátításához mindenképpen szorgalom és kitartás szükséges. Bence úgy véli, az is nagyon hasznos lehet, ha a tanuló sokat hallgat angol nyelvű dalokat, és próbálja értelmezni a szöveget, és kiejteni azt.

- Fontos még, hogy a filmeket angol nyelven nézzük, angol felirattal. Apró dolgoknak tűnhetnek ezek, de rengeteget segítenek, mert egy idő után "beülnek" az ember fülébe, és elkezdi használni a szavakat, és a helyes kiejtést is – tanácsolja az énekes srác.

Bence véleménye az, hogy a szavak tanulása sem elhanyagolható dolog. Ezzel bővül a szókincs, s minél több szót ismer valaki, annál könnyebben fogja a folyószöveget is megérteni.

 

Brasch Bence a gála előtt:


"Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak mondani"

A február 14-i musicalgálán lép majd fel Brasch Bence. A Csillag születikben feltűnt ifjú énekes kedvenc betétdalait énekli majd el az Arév csarnokbeli esten.

Ideális program lehet a pároknak és a társat keresőknek is a Musicalgála a szerelmesek napján. Február 14-én a székesfehérvári Arév Csarnokban olyan romantikus darabok betétdalai csendülnek fel, mint a Mamma Mia!, a Miss Saigon, az Aida, a Rómeó és Júlia, a Grease, vagy éppen a Mozart és az Elizabeth. Utóbbi kettőből biztosan énekel majd egyet-egyet a mosonmagyaróvári tehetség.

- A „Zene, az vagyok én” a szívemhez nagyon közelálló dal. Sokat énekeltem ezt már a Csillag Születik előtt is. Mondhatni hozzám nőtt ez a nóta, szeretem előadni – mondta Brasch Bence, aki igen bő repertoárral készül az estére.

A Csillag születikben feltűnt énekesnek nem idegen a székesfehérvári közönség, többször is énekelt már a városban.

- Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak mondani, Székesfehérváron már nagyon sokat léptem fel különböző gálák keretében. Most nyilván többen megismertek, hogy a tévében szerepeltem. Mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbbet kihozzam magamból – tette hozzá a tinilányok kedvence.

Bencéért hiába rajong a fiatal lányok nagy százaléka, mégis egyedülálló. Azt mondja, ha ez nem így lenne, akkor sem verné nagydobra, mert a magánéletét nem szívesen áldozná fel a hirtelen jött népszerűség kedvéért.

Sőt, a fiatal énekes fiú még szerenádot sem adott senki, bár könnyen lehet, hogy Székesfehérváron erre is sor kerül.

- Ha előadok egy szerelmes dalt, én tudom, hogy kinek énekelem, még ha a lány nincs is azzal tisztában, hogy neki szól. Így hitelesebb – tette hozzá mosolyogva a kiscsillag.

Érdemes tehát hegyezni a fülüket a fiatal lányoknak a február 14-i Musicalgálán. Kedvelt énekesben egyébként sem lesz hiány a fehérvári gálán, mert Bence mellett olyan ifjú tehetségek is színpadra állnak, mint Tóth Gabi vagy Puskás Peti. A gyakorlott musicalszereplőket pedig Varga Miklós, Fésűs Nelly, Szomor György és Debreczeni Márta képviseli.

A február 14-i szerelmes estre barátságos jegyárakat szabták a szervezők. Két kategóriában válthatnak belépőket az érdeklődők (3200 és 3900 forint), a romantikus hangulat pedig garantált.

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2022 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 48378
Hónap: 150
Nap: 4