Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


High School Musical

2010.01.04

 HIGH SCHOOL MUSICAL1

  • Egy szilveszteri karaoke bulin találkozik Troy és Gabriella. Egy közös dal, egy közös ének megváltoztatja kettejük életét. Egy hét múlva, az iskolában találkoznak ismét, Gabriella mint új diák iratkozik be. Kettejük között felizzad a szerelem egymás, és a zene iránt. Troy, az iskola kosárlabdacsapatának, a Vadmacskáknak a kapitánya, Gabriella pedig eszével felkelti a tudós osztálytársai figyelmét, így bekerül a 10 próba verseny csapatába. Ezt a két, látszólag különböző fiatalt azonban összeköti valami, a zene. Az iskolában musicalt indítanak, ahová Gabriella, majd Troy is jelentkezik. Amikor a barátaik ezt megtudják, fellázadnak a musical ellen. Troyt a kosárlabdacsapat tagjai, Gabriellát pedig a 10 próba versenytársai próbálják győzködni. A két csapat, a közös cél érdekében összefog, és elválasztják egymástól a két fiatalt. Ám, hamarosan rájönnek hogy Troy és Gabriella élete már a zene, és kibékítik őket. Eljönne a próba-meghallgatás napja, ám azt a rivális ellenfél, Sharpay vezetésével elteteti másnapra, ám aznap lenne Troy kosárlabda meccse, és Gabriella versenye, ráadásul egy időben. Ám nem esnek kétségbe, és meg oldják hogy ott lehessenek a próba-meghallgatáson. Troy és Gabriella eléneklik dalukat, és fergeteges sikert aratnak. Elnyerik a musical főszerepeit, és ami talán a legfontosabb, egymás szívét is.

    Szereposztás:
    Zac Efron ....  Troy Bolton
    VanessaAnne Hudgens ....  Gabriella Montez
    AshleyTisdale ....  Sharpay Evans
    Lucas Grabeel ....  Ryan Evans
    CorbinBleu ....  Chad Danforth
    Monique Coleman ....  Taylor McKessie
    BartJohnson....  Coach Jack Bolton
    Alyson Reed ....  Ms. Darbus
    Olesya Rulin ....  Kelsi Nielsen
    ChrisWarren Jr. ....  Zeke Baylor
    RyneSanborn ....  Jason Cross
    Socorro Herrera ....  Mrs. Montez
    JoeyMiyashima ....  Principal Matsui
    Irene Santiago ....  Chem Teacher
    Leslie Wing ....  Mrs. Bolton
    JoyceCohen ....  Librarian
    Kaycee Stroh ....  Martha Cox
    BrettYoder ....  M.C.
    Anne Kathryn Parma ....  Susan
    NickWhitaker ....  Alan
    Falon Grace ....  Cyndra


    HIGH SCHOOL MUSICAL2
    Évvége van, és a diákok már csak a nyárra várnak... Végre, kicsöngetnek, és egy hatalmas táncos, parádéval kezdetét veszi a nyár. Troy ad Gabriellának egy nyakláncot, ami szerelmüket szimbolizálja. Sharpay boldogan tervezi a nyarat, és úgy dönt, ha törik, ha szakad, megszerzi magának Troy szívét, és nem riad vissza semmilyen eszköztől, csakhogy célját elérje...
    A Wild Cats csapata munkát kap a közeli clubban, mint konyhai kisegítők. Ebben a klubban törszvendég Sharpay és a családja. A lány úgy dönt, kiemeli Troyt a konyhai környezetből. A fiú főnökének segítségével 'kényszeríti' a fiút, hogy vegyen részt egy családi vacsorán. Itt Sharpay megígérteti Troyyal, hogy ő lesz a párja a clubban minden évben megrendezett zenés, táncos eseményen. Azonban, ő már Gabriella partnere szeretne lenni, de nem tud mit tenni... Ahogy Sharpay egyre közeledik Troyhoz, úgy fordulnak el a fiútól a barátai, és végül Gabriela visszaadja a nyakláncot Troynak, így szakít a fiúval... :(
    Troy ráeszmél hogy nagyon megváltozott, és mindent megtesz azért, hogy ismét Gabriella párja legyen, és a barátait is visszaszerezze. Durván beszól Sharpaynek, amit Kelsie meg is hall. Elmondja a többieknek a dolgot, és Troy mindenkitől elnézést kér, és kibékülnek, még Gabriellával is.
    Időközban Ryan, akit Sharpay dobott Troy 'miatt' lesz Gabriella párja a táncos eseményen, de a srác visszalép, amikor Troy ismét felbukkan. A két szerelmes fiatal duettje hatalmas sikert aratt, és végül Sharpay szíve is meglágyul, és a fődíjat átadja Ryannak, aki összeállította Troy és Gabriella dalát és táncát.

    Szereposztá
    s: 
    Zac Efron ...  Troy Bolton
    Vanessa Anne Hudgens ...  Gabriella Montez
    Ashley Tisdale ...  Sharpay Evans
    Lucas Grabeel ...  Ryan Evans
    Corbin Bleu ...  Chad Danforth
    Monique Coleman ...  Taylor McKessie
    Bart Johnson ...  Jack Bolton
    Matthew Miles Carter ...  Trevor Bolton
    Socorro Herrera ...  Mrs. Montez
    Tanya Michelle ...  Jackie
    Alyson Reed ...  Ms.Darbus
    Olesya Rulin ...  Kelsi Nielson
    Ryne Sanborn ...  Jason Cross
    Kaycee Stroh ...  Martha
    Chris Warren Jr. ...  Zeke Baylor
    Leslie Wing ...  Mrs. Bolton

    High School Musical 3


    A High School Musical sztárjait a film 3. részében a nagy sikerrel való tekintettel ezúttal végre a mozivásznon láthatjuk. Troynak (Zac Efron) és Gabriellának, (Vanessa Hudgens) az elválaszthatatlan duónak végzősként szembe kell néznie a ténnyel, hogy útjaik szétválnak, hiszen a gimnázium után mindketten más főiskolára mennek tovább. A Vadmacskák többi tagjával színpadra visznek egy fantasztikus musicalt, melyben énekelnek vágyaikról, elvárásaikról, félelmeikről és reményeikről a jövővel kapcsolatban. Az elképesztő zeneszámok és hihetetlen táncjelenetek maximálisan betöltik a nagyvásznat, most végre igazán kibontakozhat az összeszokott, tehetséges fiatalokból álló zenecsapat.

     

    Szereplők:

    Zac Efron - Troy Bolton
    Vanessa Anne Hudgens - Gabriella Montez
    Ashley Tisdale -
    Sharpay Evans
    Lucas Grabeel -
    Ryan Evans
    Corbin Bleu - Chad Danforth
    Monique Coleman - Taylor McKessie
    Bart Johnson -
    Jack Bolton edző
    Alyson Reed -
    Ms. Darbus
    Olesya Rulin -
    Kelsi Nielsen
    Chris Warren Jr. - Zeke Baylor
    Ryne Sanborn -
    Jason Cross
    Socorro Herrera - Mrs. Montez
    Joey Miyashima -
    Matsui igazgató
    Dutch Whitlock - Skater Dude
    Ryan Templeman - Skater Dude

 
 

 


Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 41632
Hónap: 419
Nap: 8